profile

Mészáros Imre blogja


2008.sze.04.
Írta: ImreMeszaros 4 komment

Hozzávalók: só, bors, szinti, keverőpult...

         Öt éves voltam amikor először akadt hangszer a kezembe, vagyis huszonhárom éve zenélek:))) Persze az igazi zenélés kicsivel később kezdődött, de ott, akkor ötévesen dőlt el, hogy a zene életem egyik legfontosabb eleme marad...

Tovább

Előéter...

      2006. augusztusában indult a Partium Rádió első komolyan összerakott reggeli műsora, amelynek sok más lehetőség közül végül a főszerk javaslatára az Előéter nevet adtuk.  A műsor hónapokon keresztül úgy zajlott, hogy Attila (a főszerkesztő) elejétől végig ott ült mellettünk nap mint nap, és minden egyes mondatot, minden bejelentkezést kielemzett, kritizált, ritkán dícsért is, de nem jellemző:)))...

Tovább

Változások...

       Úgy adódott, hogy a kolléga, akivel közösen kellett volna vezessem akkoriban a műsort, épp szabin volt, így a már említett kigyúrt, mindenkit utáló kollégával, Viktorral váltottuk egymást reggelente a hét különböző napjain. Egy alkalommal szóba elegyedtünk, és kiderült, hogy egész normális, sőt akár majdnem szimpatikusnak is mondható, és néhány perc beszélgetés után felvetődött, hogy mi lenne ha megpróbálnánk együtt műsort vezetni egy hétig, csak úgy a saját szakállunkra...

Tovább

Partium (párcium) Rádió - Szárnypróbálgatások...

        Több, mint három éve dolgozom a Partium rádióban, és megmondom őszintén, úgy mentem oda első nap, mint aki mindent tud a rádiózásról... Az egyetlen szerencsém az volt, hogy amellett hogy semmit sem tudtam a rádiózásról, voltak ott jónéhányan, akik kábé ugyanannyira szerényen felkészültek voltak a témában, mint én, szóval nem nagyon lógtam ki a sorból:)))) Együtt kezdtük tanulni, hogy is kéne rádiót csinálni a Partium Rádió nevű képlékeny masszából, ahol egymás után szólt Bódi Guszti és Eric Clapton. Szerencsénkre időközben akadt néhány szakember, aki segített, de a tanulás és az alakulás folyamata még a mai napig sem ért véget...

Tovább

2008.szeptember 2.

       Miért most, miért itt? Mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy itt vagyok és itt leszek mostantól fogva. Nehéz elhatározás volt blogot indítani, de azt hiszem megéri a fáradtságot. Ezen a helyen olvashatsz majd rólam, hozzá is szólhatsz a bejegyzésekhez, persze csak szépen kultúráltan, mert az egyéb kategóriába sorolható beszólásokat simán leszedem:)

Tovább
süti beállítások módosítása