Vééégre...

      Nagy levegő, sóhaj. Na, megvan végre a gitárom. Saját, különbejáratú, vadonat új gitár. Sokat kellett várni rá, de végül megérte. Sokkal jobban tudtam úgy választani, hogy már "használtam " pár hónapig egy elektromos gitárt, mitha most fognék először ilyet a kezembe...

      Szombaton volt a napja, hogy végre elmentem egy hangszerüzletbe, és több mint egy órán keresztül gitárokat próbáltam ki, egyiket a másik után. Mivel már gitározom pár hónapja, természetesen volt jó sok elvárásom, aminek persze szinte egyik se felelt meg maradéktalanul, vagy ha egyiknek megfelelt, például kényelmes volt rajta játszani, és jól is szólt, akkor biztos baromi ronda elnagyjázott munka volt rajta (hozzáteszem csendben, hogy nem kétezer eurós Gibsonok és Fenderek között válogattam, anyagi kereteim véges volta miatt, ott nem lettek volna ilyen gondok:), szóval addig kértem a következőt, míg hármat félre rakattam, mint döntősöket, aztán végül ezek közül választottam ki azt az ébenfekete Aria PE Studio-t, amit megvettem. Hangsúlyozom, nem brand szerint választottam, nem érdekelt mit ír a gitáron, csak legyen kényelmes rajta játszani, jól szóljon, és legyen igényesen szépen megcsinálva. Fogalmam nem volt milyen országban gyártják egyáltalán, vagy milyen sztárok használták. később ennek persze utánanéztem, és kiderítettem, hogy az Aria gitárokat több mint ötven éve egy japán cég gyártja, és nem kisebb zenekar volt endoserük, mint a The Rod Stewart Band...