Foltos...

          Mint az előző bejegyzésben is írtam, mindig is volt kutyám, és ehhez most hozzátenném, hogy valószínűleg mindig is lesz. A Fifi kimúlása óta eltelt pár hónapban persze üresen állt a hátsó udvar, amely annak idején kutyafelségterületnek számított. Ennek viszont a hét végén vége lett, mivel új lakó költözött be. A neve: Foltos:)

         Amikor megszületett, a jobb vállán nagy fehér folt volt a bundácskájában, így Nóri rögtön elnevezte Foltosnak. Érdekes, hogy frappánsabb nevet én se tudtam volna kitalálni, neki meg csak úgy jött egy perc alatt (nemhiába az én lányom, vág az esze:))). A hét vége felé már elég idős volt a kis Foltos, hogy külön költöztessük a mamitól, így Nóri segítségével nekiláttam, hogy előkészítsem a kutyarezidenciát az új úrnő fogadására (merthogy Foltos szuka). Amikor elkészültünk, elhoztuk a kis jövevényt, és birtokba vehette új otthonát. Nóri hangosan nevetgélve szökdécselte körül a kis szőrmókot, aki félig megszeppenve, hogy nem látja az anyját, félig boldogan (hiszen Nórit jól ismeri már) vinnyogva szaladt Nóri után.

        Már az első nap kiderült, hogy Foltos nem szereti a tejet. Legalábbis a tehéntejet. A csirkehúst viszont nem veti meg a szentem, és a disznóhús is a kedvencei közé tartozik. Két nap alatt annyira beilleszkedett, hogy mostmár teljesen otthon érzi magát. Ha valaki közeledik, méltatlankodó morgással és néhány vakkantással jelzi, hogy ez a kutyaól már foglalt, nincs kiadó szoba:))