Előétertelenítés

       Egyszer minden véget ér, legyen az jó, vagy rossz, eljön az idő, amikor megszűnik, elmúlik. Valahol valaki mindig sajnálja, de ez általában nem változtat rajta. Megírtam ezeken az oldalakon az Előéter kezdetét, úgy érzem tartozom annyival, hogy a megszűnéséről is ejtsek pár szót. Nem utolsó sorban magamban is tisztázom a dolgokat ily módon...

        Három év egyesek számára egy házassággal felér. Együtt tölteni minden reggel négy és fél órát valakivel három éven keresztül óhatatlanul kihozza a legkisebb ellentéteket is. Ennyi idő alatt van ideje az embernek kimutatni a foga fehérjét, ahogy mondani szokták. Mi ketten, Viktorral teljesen ellentétes gondolkodással, szemszöggel mégis kibírtuk, mert elfogadtuk a másikat annak aki. Szinte semmiben nem egyezett a véleményünk, mégis hétről-hétre úgy ültünk be a stúdióba, hogy kölcsönösen tiszteletben tartottuk a másikat. Ha gond volt, még akkor is kiálltunk egymásért, ha történetesen nem egyezett a véleményünk.

         Decemberben Viktor bejelentette, hogy lelép. Nem volt semmi gond, egyszerűen kapott egy jobb ajánlatot. Azt mondta, marad még, ha kell, addig, amíg találunk valakit a helyére, de a főszerkesztő szerint jobb, ha már januárban nem jön. Sokat gondolkodtunk ezek után, hogy hogy legyen, és végül sikerült megszerezni az egyetlen embert, aki együtt tudott dolgozni velünk a három év alatt: Rékát. Már csak az volt a kérdés, hogy folytassuk-e az Előétert, vagy találjunk ki valami új műsort.Végül úgy döntöttük, új arculattal, új műsorral indulunk februárban. Igyekeztem tömör lenni, nem szentimentális, nem tudom, mennyire sikerült. Hát persze, hogy sajnálom... hiányozni fogsz, Előéter. Nyugodj békében...