Az utóbbi napokban eléggé lehűlt a levegő mifelénk, jelenleg odakinn -13,-14 fok van. Megérkezett egy kevéske hó is, amit én személy szerint szívesen kihagytam volna idénre, de hát ilyenkor szokott esni, és visszagondolva, hogy tavaly is csak egy napig volt hó (éppen addig amíg szerencsésen megütöttem a kocsit) összeszorított foggal vártam, hogy hátha elolvad, mire autóba kell szállni. Nórinak persze egészen más véleménye volt a dologról:)...

     Tegnap reggel, amikor bejelentettem neki a nagy hírt, hogy esik a hó, azonnal látni akarta, hogy nem kamuzok, és miután a saját szemével is megbizonyosodott róla, örömtáncott járt körülöttem, és a következő pillanatban már a szekrényben túrkált a kesztyűje után, merthogy azonnal ki akart menni hóembert építeni. Mondtam neki, hogy ez így ebben a formában még nem kivitelezhető, így végül hosszas győzködés után kiegyeztünk egy sétában. Nagy örömmel tapicskolt a hóban, söpörte a farakásról a havat a kesztyűvel, és ahogy néztem, lassan nekem is elmúlt a rossz kedvem:))

     Ma reggelre még több hó esett, és bár 4-5 centinél még ez sem volt sokkal nagyobb, bevállaltam egy szánkózást Nórival. Beöltöztünk, ahogy kell és lementünk Nagyiékhoz, nekik jó nagy lejtős udvaruk van, nameg szánkó, ami ugye szintén nem árt a szánkózáshoz. Pillanatok alatt tisztázódtak a szerepek, ki ül a szánkón, és ki tölti be a ló, csacsi, illetve összvér szerepét. Néhány lecsúszás után Nóri kedvet kapott ugyan egy röpke pillanatra, hogy cseréljünk, de hamar rájött, hogy engem húzni nem annyira szórakoztató, mint nézni, ahogy nagy felhőkben száll fel a lehelletem, miközben ballagunk felfelé a dombon, pontosabban én ballagok, hátam mögött Nóri a szánkón vidáman rikkantva, hogy "gyorsabban"...

      Végül egy kisebb baleset mentett meg a teljes kifulladástól, amikor lefelé menet az egyébként egyáltalán nem meredek dombon Nóri elvesztette az egyensúlyát és lehuppant a hóba. Persze ez volt élete első szánkós esése, úgyhogy eléggé megijedt, potyogtak a könnyek és csodálkozva nézte, hogy én miért nem látom a helyzet súlyosságát. Erre aztán elmeséltem neki, hogy apuci bizony még fogát is törte ki szánkós balesetben, eséseinek pedig se szeri, se száma, ettől aztán kicsit megnyugodott, de a szánkózást mára "megunta".

       Indulóban hazafelé mazért még meghógolyózta Nagyiékat, sőt óvatosan megmosdott a hóban, Nagyitól ugyanis megtudta, hogy az a kislány aki megmosdik a hóban, szép piros pofival hódít majd az oviban...