Egy régi vágyam....

       Ahogy a bemutatkozóban is írtam, alapvetően zenész vagyok, és azt hiszem mindenek felett a zene dominál nálam, legyen az munka vagy szórakozás... Tudjátok, szintis vagyok, de amikor saját dalokat készítettem, vettem fel a stúdióban, nagyon sokszor szerettem volna, ha még játszom néhány más hangszeren is... Például gitáron.

       Vannak olyan dalok, amik egyszerűen elképzelhetetlenek az akkusztikus gitár érces, fémesen csengő hangja nélkül. nem kezdem el sorolni, hány világhírű előadó építi erre a hangzásra a dalait sikerrel évek, évtizedek óta. Ahányszor nekem szükségem volt ilyen hangzásra, jobb híján előkaptam a szintit és kerestem benne egy Steel Guitar hangot:)))

       Régi vágyam, hogy egyszer legyen egy saját gitárom, és megtanuljak rajta játszani... Többször is rászántam már magam, hogy veszek egyet, de eddig valahogy mindig elmaradt, jött valami fontosabb kiadás, vagy egyszerűen csak annyi más dolgom volt, hogy végül letettem róla, mivel úgysem lett volna idő gyakorolni rajta.

       Azt hiszem, akkor vált komollyá a dolog, amikor az egyik barátom, megmutatta a saját gitárján, hogyan kell lejátszani egy skálát, hogyan tartsam helyesen a kezem, és hogy osszam be az ujjaimat játék közben. Fellebbent a gitározást borító homály, világossá váltak az alapok. Meg persze világossá vált, hogy mégsem lenne lehetetlen számomra, hogy megtanuljak gitározni. Ezen annyira fellelkesültem, hogy következő héten szépen végigjártam a hangszerüzleteket, hogy lássam, milyen gitárokat találok, mert ugye, nem mindegy sem az ára sem a minősége. Végül találtam egyet, amelybe (szokásom szerint, ha hangszervásárlásról van szó) beleszerettem első látásra/hallásra. Egy Hohner HW-300 fekete gyöngyszem. A hangja pedig szintén gyönyörű. Az üzletben az elárúsító mosolyogva fogadott két nap múlva, amikor egy sokatmondó pillantás kíséretében szinte odasúgtam neki: Jöttem gitárt venni. Mivel előző ottjártamkor levetettem vele szinte az összes hasonló kategóriájú gitárt, de ezt az egyet háromszor is, ezért rákérdezett: A fekete hohnert? Bólintottam. Alig vártam, hogy otthon legyek már vele:))) Hát ilyen vagyok én, ha hangszert veszek. Emlékszem, amikor még nem volt szintim, és a szomszéd gyerek kapott egyet a külföldön melózó bátyjától, átmentem megnézni. Amikor azt mondta, próbáljam ki, annyira elkezdett remegni a kezem az izgalomtól, hogy alig tudtam lenyomni néhány billentyűt. Pedig nem nagy szinti volt, hanem egy gyerekeknek készült kisbillentyűs Casio. Amikor én megkaptam az első szintimet, egy Yamaha PSS-50-est, két és fél oktáv, kisbillentyűs de 100 hangszínnel, emlékszem aznap este nagyiméknál aludtam, és este hozták meg anyuék, ott is hagyták, hogy majd holnap játszom vele, de persze nem bírtam én várni. Lámpaoltás után felkeltem és a korom sötétben teljesen lehalkítva legalább másfél órán keresztül nyúztam, akkor is csak azért hagytam abba, mert nagymamám rámszólt, hogy mostmár feküdjek le aludni:)))

         Ezt egyébként csak azért írtam le, hogy teljesebb kép legyen arról, milyen vagyok, amikor új hangszer kerül a kezembe... Szóval vettem egy gitárt, és azóta napi négy-öt órát gyakorlok. A fémhúroktól az ujjbegyeim már teljesen kész vannak:)) De ilyen apróság nem tántoríthat el a célomtól:))