Nagyapámtól egyszer megkérdezték, hisz-e a feltámadásban. Azt mondta, nem, legalábbis nem úgy, ahogyan a Biblia írja. Ha elültetünk egy magot, az elrohad, de belőle nő ki mégis az új élet... Ő már feltámadt, pedig még meg sem halt: van két gyermeke, négy unokája, és egy dédunokája. Egyetértek vele.

        Nem szeretném, ha szirupos ömlengésbe csapna át ez a bejegyzés, de a tegnap este Havas Henrik műsorában a vendég, Koós János mondta, hogy egy férfi életében egyetlen olthatatlan szerelem létezik: a lánya:) és valahogy ezzel mindent el is mondott, nem kell ragozni.

        A lényeg, hogy Nóri tegnap töltötte be a három évet, és úgy belegondoltam, visszanéztem a régebbi fotókat, hogy most örült úgy igazán először a szülinapi ajándékoknak, és valószínűleg most fog a legjobban örülni a Mikulásnak meg a Karácsonynak is... valahogy ez az a kor, amikor még a mesék és a valóság között a legideálisabb az arány az ember életében. Távol a rossz dolgoktól, az otthon, a család melegében, és az egészben a legcsodálatosabb az, hogy egy gyermek mellett az ember ugyanúgy átéli mégegyszer ezt a periódust, mint a saját gyermekkorában.

         Már előre látom, hogy Viktor ezért érzelgősnek fog tartani, és ezért, Viktor várd meg míg a fiad is három éves lesz, majd akkor válaszolj:)))