Szögezzük le a tényeket: A fogfájás az ugye rossz dolog. A fogorvos az ugye drága dolog. A fogorvosnál általában fájni szokott a fogunk, ha mástól nem, legalább attól, hogy fúrnak, faragnak, vésnek, feszegetnek, rángatnak, válogatott kínzóeszközökkel. Akkor minek járunk fogorvoshoz?

         Életem első fogorvosos sztorijai nagyjából a "simán megúszott" címszó alá sorolhatók, mivel csak annyiról szóltak, hogy a doki belenézett a számba és megszámolta hány fogam van, aztán felírta mennyi támogatást kell kapjon az államtól értem:)))) De valahogy már ekkor rossz előérzeteim voltak a fura kütyükkel, meg a bagószagú doktorbácsival kapcsolatban, pedig ő tőle tellhetően kedves volt velem...

         Kábé az általános iskola végefelé jártam már amikor egy eléggé lerobbant állapotú zápfog kirántására bujtottam fel ugyanazt a dokit, akit nem is kellett sokáig kérlelni, mondta, hogy azonnal, csak előbb még  kirántja ezt a három gyökeret, majd ismét az éppen a székben izzadó 80 év körüli halálsápadt áldozat kitátott szájának szentelte figyelmét, és sátáni vigyorral dünnyögte oda: Ez most egy kicsit fájni fog, Karcsi bácsi...

         Úgy éreztem magam, mintha a pókháló előtt sorban álló légy lennék, aki önként jelentkezett kivégzésre... De persze ezt férfiasan titkoltam, és (reményeim szerint) halálos nyugalom ült az arcomon. A doki valószínűleg mégis észrevehetett valamit, mert amint a végleg elgyötört vénség kitámolygott az ajtón, le sem téve a fogót a kezéből intett, hogy üljek csak oda a székbe és máris kirántjuk azt a fránya fogat. Kissé vonakodva beültem hát a székbe, megkaptam a kis érzéstelenitő injekciómat, és igyekeztem nem hányni amikor a cigiszagú kéz megfogta a szám szélét, és a fogó, amelyen még érződött az előttem elintézett szerencsétlen páciens szájszaga, irgalmatlanul rászorúlt a fogamra. Elkezdődött a fog hosszú percekig tartó haláltusája, mely alatt én tehetetlenül kiszolgáltatottan próbáltam szabadulni, egyszerre próbálva meg megküzdeni a zsibbadt számszélén lecsorgó nyállal, és a 80-90 kilós gyilkosommal, aki az ölembe térdepelve rántott akkorákat a fejemen, hogy nem csodálkoztam volna, ha egy rántásnál egyszerűen az egész alsó állkapcsom a kezében marad... Az járt a fejemben, hogy ha ennek vége én aztán soha többé nem megyek fogorvoshoz, inkább rohadjon el az összes fogam...  Érdekes módon, amikor végre hatalmas reccsenéssel kijött a fog, akkora megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, hogy örömömben majdnem odaadtam az összes pénzem a dokinak.

          Életem legfélelmetesebb fogorvosi beavatkozására az tette fel a koronát, hogy ezek után olyan szájpenészt kaptam, valószínüleg a fogótól, hogy csak na. Nem is mentem többször ahhoz a dokihoz...

           Persze sokszor voltam azután is kénytelen fogorvoshoz menni ezzel-azzal, de igazán említésre méltó nem történt, továbbra is szenvedés, félelem, és a magas hangú fúró hangjától való libabőr jellemezte ezeket a látogatásokat.

            Nemrég egészen véletlenül találtam egy olyan fogorvosi rendelőt, ahol végre nem egy morcos öreg fogorvos fogadott, amikor beléptem, hanem egy mosolygós fiatal doktornő, gondoltam szerencsét próbálok, végülis éppen fogat akartam húzatni valakivel. Innentől kezdve egészen megváltozott a fogorvosokról alkotott képem. Azóta már jónéhány kezelésen vagyok túl, de örömmel jelenthetem,  jó fogorvos még mindig létezik, és a sok sarlatán után, akik le se szarják a beteget, igazán üdítő élmény volt végre egy tiszta, szép rendelőbe belépni, ahol minden beteg után az összes műszert, asztalt, széket, kiskutyát, mindent fertőtlenitenek, nem hamuznak az ember szájába, és nem akarják egyetlen alkalommal elintézni az összes rossz fogat, csak azért, hogy hamarabb megkapják a lóvét...