Öt éves voltam amikor először akadt hangszer a kezembe, vagyis huszonhárom éve zenélek:))) Persze az igazi zenélés kicsivel később kezdődött, de ott, akkor ötévesen dőlt el, hogy a zene életem egyik legfontosabb eleme marad...

         Mindig is tudtam, hogy zenész leszek, valahogy olyan természetes volt ez nekem, mint az, hogy a hernyóból pillangó, az ebihalból meg béka lesz. Hogy kitől örököltem a zene szeretetét arról lehetne vitatkozni, mert a családban szinte mindenki játszott legalább egy hangszeren, de ha nem akkor énekelt, így én gyakorlatilag csak úsztam az árral, senki sem lepődött meg rajta, hogy én is szeretem a zenét. Emlékszem nálunk régen minden családi ünnep énekléssel fejeződött be. Szüleimtől és nagyszüleimtől is rengeteg népdalt tanultam, és ilyenkor énekeltem én is boldogan a többiekkel. Később, amikor már magántanárhoz jártam zongorázni, kötelező módon hoznom kellett a szintimet is minden családi összejövetelre, nem volt pardon:))

          A zeneszerkesztéssel és hangszereléssel először a líceumban akadtam össze, ugyanis párhuzamosan végeztem a matematika-fizika szakot az egyik suliban és a zongora-jazz szakot a művészeti líceumban, így a művészetibe csak délutánonként tudtam bejárni. Akkoriban vásároltak a sulinak egy akkor ultramodernnek számító Roland XP-50 szintit amely már a munkaállomás kategóriába tartozott, beépített 16 sávos sequencerrel és sok-sok extra tudással, és mit ad Isten, éppen az én tanárom tantermébe került, aki lévén hogy nagyon elfoglalt volt, és kedve sem volt túl sok a háromszáz oldalas kézikönyv átböngészésére, meg amúgy sem szerette a szintiket (ő zongoratanár, nem szintetizátortanár - mondogatta), megkérdezte lenne-e kedvem megtanulni kezelni és utána elmondani neki mi mire való. Naná! Attól kezdve nem lehetett kirángatni a szinti mellől, és mire mindketten megtanultuk használni a Rolandot, már félig készen is volt az első albumom:)) Egy nagyváradi stúdióban vettük fel a dalokat, és megjelent a nagyváradi üzletekben MC Hentes névvel a kazetta rajta 13 dallal.

         Nem sokkal ezután egy szavalóversenyre utaztunk Gödre a másik sulival, és a családnál ahol elszállásoltak, megismertem két fiút, akik "Ft2-ben nyomultak":)) Ez egy számítógépes zeneszerkesztő volt akkoriban. Még Dos-ban működött. A srácok beavattak a program rejtelmeibe sőt még egy másolatot is kaptam tőlük Floppy-n. Úgy mentem vele haza, mint ha Dáriusz kincsét vinném a hátizsákomban, nem tántorított el az az apró probléma, hogy nem volt számítógépem.

          Persze előbb-utóbb tudtam, hogy sikerül kikunyeráljak egy számítógépet otthon, mint ahogyan sikerült is. Kemény 166 Mhz-en pörgött a processzora, és 16-szoros cédéolvasót kaptam hozzá. Akkoriban ez egész jónak számított, messze nem volt csúcskategória de elboldogultam vele.

           Évekig csak szinti és számítógép alkották az otthoni stúdiómat, később beújítottam egy jobb minőségű fülhallgatót és azzal kevertem. Rengeteg zeneszerkesztő és kompakt stúdiószoftvert kipróbáltam ezidő alatt, és végül a Cakewalk Sonar nevű szoftnál kötöttem ki. Ez végre minden olyasmit tudott, amire szükségem volt. Egyszerűen kezelt egyidőben külső midi eszközt, és belső audiósávokat. Voltak benne komoly editálási lehetőségek, effektprocesszorok, dinamika-, és hangszínszabályzók.

           Jóval később sikerült úgy igazán (hivatalosan is) beindítani a stúdiómat. Új szintik, egy Yamaha digitális keverőpult, dinamikus és kondenzátormikrofonok, előfokok, stúdiómonitorok, 31 sávos digitális eq, digitális intonátor, ha valaki akkoriban azt mondta volna hogy ezek az én stúdióm eszközei közt lesznek, szemberöhögöm, és lehet meg is csapom, hogy ne szivasson:)) Pedig mára ez valóság, és igaz, hogy jóindulattal sem hasonlítható egy nyugati stúdióhoz (nameg az én tudásom sem egy nyugati hangmérnökéhez:)), de ez nekem hatalmas lépés volt, és büszke vagyok rá:)